Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amit a kabbaláról mindenkinek tudnia kell

2008.12.27

 

A mai vallásos zsidók fittyet hányva Jézus megváltói művére, megtalálni vélik a maguk misztikus útvesztőiben korunk messiását.

Istent azonban nem lehet megcsúfolni. Amit vet az ember, azt fogja aratni is.

 

 

A kabbala zsidó misztikus- és titkos tan, amely gyökerei a zsidó gondolkodás mélynek nevezett rétegeiből táplálkoznak és az ókori zsidó misztikából erednek. A Kabbala a 12. század végén és a 13. sz. elején szilárdult meg és kezdett ismertté válni elsősorban Dél-Franciaországban és Spanyolországban.

Ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember - szerintük - közelebb kerülhet Istenhez, valójában
azonban egyre távolodik a Teremtő Személyétől.

A kabbala ugyanis elevenen élő hagyomány (a szó jelentése is ez); ma elsősorban az önanalízis és az önfejlesztés eszközeként alkalmazzák (álomelemzés, pszichoterápia stb.).

A zsidó misztika mindig is virágzott és hódított a zsidóságon kívül :

-több keresztény teológus (Raymundus Martinus, Raymundus Lullus és mások)  is előszeretettel foglalkozott kabbalával;
-a reneszánsz több kiváló mestere (Pico della Mirandola, Johannes Reuchlin)  élt a kabbalista módszerekkel, és azokat bevezette az egyetemes művelődéstörténetbe;
-az iszlám misztika (a szúfí) is erős kölcsönhatásban állt a zsidó kabbalával.

A zsidó kabbala két nagyobb területre osztható : 1./  az elméleti (kabbala ijunit)  és  2./  a gyakorlati kabbalára ( kabbala maaszit) .
 Amíg az elméleti kabbala elsősorban a Tóra misztikus értelmezésével, Isten és a világ, valamint önmagunk (a mikrokozmosz) jobb megismerésével foglalkozik, a praktikus kabbala konkrét módszerek alkalmazásával szeretne segíteni embertársainkon, az élhetőbb élet és az önmegvalósítás érdekében.

A kabbala önmagát a  vallás és a tudomány egységének nevezi, de bőven tartalmaz okkult, jóslásszerű elemeket is . A vallás követői éppúgy kérhetnek ártalmas dolgokat, mint hasznosakat, sőt olyanokat is, amikhez valójában semmi közük sincs.
A gyakorlati kabbala a gyógyítást terperszben javasolja ( ??!) és a héber szavak alkalmazását.
Módszerei és mélyebb alkalmazása bőven kimerítik a varázslás fogalmát.
Kedvenc ajándéktárgyuk az ún. "pénzhozó macska", amely egy porcelánból készült tárgy, rajta mindenféle mágikus felirattal.
Nagy népszerűségnek örvendenek a kabbala-horoszkópok is, amelyek bőven felülhaladják az "egyszerű" horoszkópok káros hatásait. Önmegismerés címszó alatt kötözik meg az emberi gondolkodást, s oltják ki az emberi szabadság utolsó szikráját.




A kabbala három főműve:

-  Széfer Jecira (Az alkotás könyve), amelyet a hagyomány valamennyi mű közül a legrégibbnek tart, de valószínűleg a 6. vagy a 10. században keletkezett.

-  Széfer Hazóhár , vagy röviden Zóhár (A ragyogás könyve), amely a Tóra és néhány más bibliai könyv misztikus magyarázata. A hagyomány szerint Simon bar Joháj (2. század első fele) műve, aki ezt akkor írta, amikor a rómaiak üldözése elől, fiával együtt az észak-izraeli Cfát fölött, Méronban, egy barlangban rejtőzködött 13 éven át. Sokan úgy vélik; a mű valójában a 13. századi Spanyolországban keletkezett.

-  Széfer Habahír (A világosság könyve), amelyet Jichák Szagí-Nehor, vagyis a Nagyfényű (= Vak) Izsák írt a 11. században.




Szigorúan titkos tanait csak harminc éves kor fölött oktathatják. Az igazi tanítványokat egyenként vezetik bele  varázslásuk elvont világába, amelyet az avatatlan szemek elől teljesen elszeparálnak.


A kabbala napjainkban egyre inkább terjed a sztárok világában, elsősorban Hollywoodban.
Madonna és filmrendező férje, Guy Ritchie ingatlant vásárolt Londonban azzal a céllal, hogy központot létesítsenek a kabbala  hívei számára. Sajnos számos film- és popsztár csatlakozott ehhez az – egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – ezoterikus tanításhoz (pl.: Goldie Hawn, Diane Keaton, Mick Jagger, Demi Moore, Liz Taylor stb.).

 -

 

 

 Ruff Tibor Madonnából Eszter? c. írása itt található: 

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200411/madonnabol_eszter

 

-

 

www.chazonhatorah.org/store.htm




 

A mappában található képek előnézete A harmadik templom makettje