Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Daniel Pipes : Az iszlám igény Jeruzsálemre

2009.02.11

          A kérdés részben gyakorlati: a palesztinok ragaszkodnak ahhoz, hogy Izrael fővárosa egyben az ő fővárosuk is és ezt az izraeliek gyomra nehezen veszi be. De a kérdés leginkább vallási síkon jelentkezik: az ősi város szentnek számít mind a zsidók, mind a mohamedánok számára (és a keresztények számára is, akik azonban ma már nem támasztanak független politikai igényt a városra), és mindkét vallás képviselői ragaszkodnak ahhoz, hogy az egymásba érő szent területek a saját fennhatóságuk alatt legyenek.

Jeruzsálemben a történelmi és vallásos igények nagyon is számítanak: a városra az formálhat jogot, aki ilyen igényekkel tud fellépni. Vizsgáljuk meg tehát ezek igények jogosságát.
A vallásos igények összehasonlítása

A zsidók kapcsolata a várossal ősi és igen erősen megalapozott. A judaizmus már 3000 évvel ezelőtt szent várossá avatta Jeruzsálemet és ezen a zsidók azóta sem változtattak egy szemernyit sem. A zsidók Jeruzsálem felé fordulnak ima közben, imáikban folyton említik a nevét és a széder esti ima immár kétezer éve minden évben ezekkel a szavakkal zárul: Hasana haba be-Jerusalaim, azaz Jövőre Jeruzsálemben. A Szentély (kétszeri) elpusztítása rendkívül elevenen él a zsidók közös emlékezetében és többen között ennek emlékére törnek össze egy poharat minden zsidó esküvőn. Áv hó 9-e (Tisa be-Av), a Szentély pusztulásának az évfordulója külön gyásznap, amelyet a vallásos zsidók böjttel töltenek. Jeruzsálemnek jelentős történelmi szerepe van, az első független zsidó állam fővárosa, a 19. századi zsidó vallásfilozófia egyik központja volt és a mostani polgármester szavai szerint a város "mindazt képviseli, amiért a zsidók imádkoztak, amiről álmodtak, amiért sírtak és meghaltak az utóbbi kétezer évben, azaz a Második Szentély elpusztítása óta". A Tanah 669-szer említi a város nevét, és ezen felül még 154-szer a Cion szót, amely hol a várost, hol az egész országot jelképezi. (Egyébként a keresztény Biblia 154-szer említi Jeruzsálemet és 7-szer Ciont.)

És mi a helyzet a mohamedánokkal? Ima közben Mekka felé fordulnak, imáikban soha nem említik, és a város neve Mohamed próféta életében egyetlen világi eseményhez sem fűződik. Jeruzsálem soha nem volt önálló mohamedán állam fővárosa és soha nem volt az iszlám kulturális vagy teológiai központja. Arab politikai kezdeményezés innen alig-alig indult. A Korán a város nevét nem említi.

Ha al-Kudsz (azaz Jeruzsálem, ahogy az arabok nevezik) a mohamedánok számára vallásilag ennyire nem fontos, akkor miért harcolnak érte körömszakadtukig, miért robbannak fel a gyűlölettől, ha valaki kiejti előttük a puszta szót: cionizmus? Miért vonulnak ki az utcára a palesztinok, azt skandálva: Vérünket és lelkünket adjuk érted, óh al-Kudsz! Miért adja ki a szaúdi király a jelszót: Felhívjuk a világ iszlám országait, hogy védjék meg a szent várost, amely a mohamedánoké? Az amerikai mohamedánok vezetősége miért nevezi korunk legégetőbb külpolitikai problémájának Jeruzsálem kérdését?

A politika miatt. Így volt ez már Mohamed próféta életében, azaz 1300 évvel ezelőtt is. Azóta még öt alkalommal lángolt fel az iszlám lelkesedés a város iránt: Mohamed próféta halála után, a keresztes háborúk idején kétszer is, a brit uralom alatt és végül a Hatnapos Háborút követően. A válságokat követően a lelkesedés lelohad és akár több száz évig is "szunnyad".
I. Mohamed próféta

Az arab irodalmi források szerint Mohamed próféta 622-ben Mekkából elmenekült Medinába, ahol számos zsidó is élt. A Korán egy sor olyan előírást tartalmaz, ami nyilvánvalóan zsidó eredetű és a zsidóknak kíván a kedvébe járni: például egy Jom Kippur-szerű böjt, egy zsinagóga-szerű hely, ahol imádkozni kell és a kóser étel fogyasztásának engedélyezése. A Korán megtiltja, hogy az igazhitűek a mekkai Kába-kő felé fordulva imádkozzanak, ehelyett "Szíria" felé kell fordulniuk (amely alatt valószínűleg Jeruzsálemet kellett érteni).

De az első kibla (ima-irány) nem sokáig marad fenn. A zsidók bírálták az új hitet és elutasították a barátságos közeledést, mire Mohamed dühödten szakított velük. A kibla ismét Mekka lett. A Korán a váltást így magyarázza:
    A nép között a Bolondok azt kérdik: "Miért más a kibla, mint volt?"
Allah válasza: "Próbára akartam tenni mind az igazhitűeket, mind azokat, akik hátat fordítanak az igaz hitnek."
    Azaz az új kibla nem más, mint világos különbségtétel a "Könyv Népe" (azaz a zsidók) és a mohamedánok között. Míg az első csoport változatlanul Jeruzsálem felé fordulva imádkozik, a másodiknak ima közben ezentúl a mekkai Nagymecset felé kell fordulnia.
A Korán így panaszkodik:
    Még ha minden kegyemet kinyilvánítom is feléjük, a Könyv Népe akkor sem kívánja követni a kiblámat.
A mohamedán hittudósok szerint a kibla azért volt eleinte – tisztán taktikai okokból – "Szíria", hogy a zsidók áttérését elősegítse. A nyugati történészek, így Mohamed próféta életrajzírója, W. Montgomery Watt is, egyetértenek ezzel a megállapítással.
Miután a Korán elfordult "Szíriától", a mohamedánok is elfordultak Jeruzsálemtől, és a város, bár az iszlám uralma alá került, lassan jelentéktelen porfészekké vált.

II. Az omajjádok

A szíriai Omajjád-dinasztia 661 és 750 között uralkodott, és Jeruzsálem is az ő fennhatóságuk alatt állt. Az omajjádok hatalmas erőfeszítéseket tettek arra, hogy Arábia rovására növeljék Szíria befolyását. Ennek érdekében arra is készek voltak, hogy csökkentsék Mekka jelentőségét és helyette "ő szent városuké", azaz Jeruzsálemé legyen a vezető szerep. Tehát ismét a politika került előtérbe.

Az első omajjád uralkodó, Muawiya Jeruzsálemben tétette meg magát kalifának. Ő és utódai mecseteket, palotát és utakat építtettek a városban, amely talán előbb-utóbb a szíriai főváros is lehetett volna. Mindenesetre az első omajjád a zsidó Szentély romjainak tetején 688 és 691 között hatalmas mecsetet építtetett, amely ma Sziklamecset néven látható. Ez volt az iszlám első monumentális építménye.

Az omajjádok következő lépésének megértéséhez el kell olvasnunk a Korán 17:1 versét:

    Szubhana Allah szina aszra bi-abdihi lajlatan min al-maszdzsidi al-harami il a-maszdzsidi al-aksza. (Áldott legyen Allah, aki átvitte a szolgáját éjszaka a Szent Mecsetből a legtávolabbi mecsetbe.)

Amikor a Koránnak ez a szakasza 621 körül megszületett, az al-maszdzsid al-harami (azaz a mekkai Nagymecset) már állt. De mi az al-maszdzsid al-aksza (azaz a legtávolabbi mecset)? Egyes mohamedán hittudósok szerint a mennyország. Mások szerint Palesztina. Az utóbbi vélemény azért nem állhatja meg a helyét, mert:
    * A Korán 30:1 verse szerint Palesztina az adna al-ard (a legközelebbi ország)
    * Palesztina ekkor még nem állt az iszlám uralma alatt és egyetlen mecset sem állt a földjén.
    * Az arabok akkoriban legtávolabbinak számító mecsete valahol Arábiában keresendő, vagy Medinában, vagy pedig a Mekkától tíz mérföldnyire fekvő Dzsiranában, ahová egyszer a Próféta is ellátogatott.
    * Jeruzsálemet a mohamedánok először a város bevétele után említik. Omár kalifa, amikor odalátogatott, sehol nem említi úgy a Szentély hegyét, mint a Korán "legtávolabbi mecsetét".
    * A Sziklamecset belső falait Korán-idézetek borítják. De a 17:1 verset hiába keressük, ami arra utal, hogy a mecset építésekor az Éjszakai Utazás még nem épült bele a Koránba. A 17:1 vers első pontos idézete Jeruzsálemben 300 évvel későbbről ered.
    * A Próféta egyik közeli rokona, Ibn al-Hanafija (638-700) hevesen tagadja, hogy Mohamed valaha is járt volna a Sziklamecsetben, és ezt csak "az átkozott szíriaiak" állítják.

Csakhogy 715-ben az Omajjádok felépítették a második nagy mecsetet Jeruzsálemben, a változatosság kedvéért szintén a zsidó Szentély romjainak a tetején, és elnevezték Al-Maszdzsid Al-Akszának, azaz a legtávolabbi mecsetnek. Ezzel a szíriai uralkodók helyet biztosítottak Mohamednek a város történelmében, még ha csak visszamenőleg is. Tudnunk kell, hogy az iszlám hittudósoknak van egy mániájuk: addig keresik a Koránban említett helyneveket, amíg "meg nem találják" őket. Ez annyit jelent, hogy egy-egy ismeretlen helynév megtalálása érdekében kiötlenek egy történetet, amellyel azt a benyomást kelthetik, hogy valahogy, valahol, valaki tudta, hogy a Korán miről beszél.

Tehát bár az Aksza-mecset majdnem száz évvel azt követően épült, hogy a Korán 17:1 verse megszületett volna, minden igazhitű halálos sértésnek veszi, ha valaki kétségbe meri vonni, hogy Allah szolgája azon a bizonyos éjszakán nem pont ennek a mecsetnek a helyére, a zsidó Szentély tetejére érkezett. Így került Jeruzsálem post hoc bele a Koránba és így lett az iszlám harmadik szent helye. Ráadásul a Korán néhány versét ezentúl lehetett úgy magyarázni, mintha Jeruzsálemre utalna. Addig az Omajjádok Jeruzsálemet Iliának hívták a latin Aelia (Aelia Capitolina) nyomán. Az Aksza-mecset felépülése nyomán azonban a város elnevezése arabul vagy al-Kudsz (a szent), vagy a – feltűnően zsidósan hangzó – Bait al-Makdisz (A Szentély Háza) lett. Az omajjádok busásan jutalmazták azokat az írókat és költőket, akik műveikben a város erényeit énekelték meg. Erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a hadzs (az igazhitűek kötelező zarándoklata) célja ne Mekka, hanem Jeruzsálem legyen. Tehát az omajjádok abbéli igyekezete, hogy Szíria elhódítsa a politikai elsőbbséget Arábiától, arra vezetett, hogy a korábbi porfészek, Jeruzsálem fokozatosan az iszlám harmadik legfontosabb városává vált.

Az abbaszidák

750-ben a kalifák a székhelyüket Bagdadba tették át, és Szíria – és persze vele együtt az addig az egekig magasztalt al-Kudsz – jelentéktelenségbe süllyedt. Az ezt követő 350 évben nemcsak hogy nem épült semmi Jeruzsálemben, hanem karbantartás híján a meglévő épületek is düledezni kezdtek. A Sziklamecset dómja 1016-ban beomlott. Az al-Aksza javítását csak úgy tudták megoldani, hogy a kupola aranyborítását leszedték és eladták. A város falait elhordták. Jeruzsálem kietlen porfészekké vált.

III. Az első keresztes háborúk

1099-ben a keresztesek bevették Jeruzsálemet, de ez kezdetben a mohamedánokat nem nagyon izgatta. A dzsihád ki lett ugyan hirdetve, de süket fülekre talált. A látszat szerint az arabok nem éreztek semmiféle megaláztatást a frankok hadi sikerei miatt.

50 évnek kellett eltelnie, mire az ideológiai propaganda (Jeruzsálemet dicsőítő versek, könyvek, prófétai mondások újonnan szerkesztett gyűjteménye) nyomán az igazhitűek kezdtek odafigyelni arra a szomorú tényre, hogy al-Kudsz gyaúr kézen van. Olyan hadisz (prófétai szöveg) is megjelent, amely szerint a legnagyobb katasztrófa, amely az iszlámot éri, a Próféta halála lesz, míg a második legnagyobb katasztrófa al-Kudsz eleste lesz. Végül a dzsihád sikerrel járt és amikor 1187-ben Szalah ad-Din (Szaladdin) visszavette a várost a frankoktól, az igazhitűek szerte az iszlám világban örömtáncot lejtettek.

IV. Az ajjubidák

Szalah ad-Din utódai, az ajjubidák 1250-ig uralkodtak. A város 1187 után újabb fénykorát élte: madraszák (iskolák) és szufi kolostorok épültek, a Szentély hegyén álló két hatalmas mecsetet pedig gondosan restaurálták. Az ajjubidák végre kiderítették, hogy Mohamed pontosan a Sziklamecset helyén emelkedett az égbe Burak lován.

De a város visszavételét követően nem telt el hosszú idő és Jeruzsálem ismét érdektelenné vált az uralkodó dinasztia számára. 1219-ben, amikor a keresztesek megindították újabb, immár ötödik hadjáratukat, Muazzam (Szalah ad-Din unokája) leromboltatta al-Kudsz falait attól félve, hogy a fallal övezett város lakóit a frankok kardélre hányják. A falaitól megfosztott városból elmenekült a lakosság és Jeruzsálem ismét – nem először és nem utoljára – jelentéktelen porfészekké vált.

Muazzam fivére és vetélytársa, Kamil felajánlotta a kereszteseknek Jeruzsálemet, ha azok megkímélik Egyiptomot, de a frankok most még nem hajlottak az üzletre. 1229-ben azonban II. Frigyes, aki katonai segítséget ígért Kamilnak a fivére ellen, végül elfogadta az ajánlatot és seregei élén bevonult a szent városba. Kamil jó cserét csinált: egy romokban álló, elhagyott várost adott át a keresztényeknek, ráadásul a Szentély hegye, tetején a két hatalmas mecsettel továbbra is iszlám fennhatóság alatt maradhatott.

Azonban Kamil sok szemrehányást kapott hittársaitól, és sokan voltak azok is, akik meggyűlölték őt azért, hogy átadta a szent várost a hitetleneknek. Végül alig kilenc év telt el II. Frigyes diadala után és Nazir Daud máris kiűzte az idegen hódítókat. Csakhogy neki is szüksége volt a keresztesek hadaira valamelyik rokona ellenében, és a segítségért cserébe kénytelen volt visszaadni Jeruzsálemet, ráadásul a két nagymecsetet is elveszítette: azokat a keresztesek keresztény templommá alakították át.

1244-ben ismét fordult a hadiszerencse és al-Kudsz megint iszlám uralom alá került, és ez a helyzet ezúttal közel 700 éven át nem is változott. Az egyik kései ajjubida uralkodó jellemzően így ír a fiának Kairóba: "Ha a hitetlenek fenyegetnek, nyugodtan add át nekik Jeruzsálemet, de cserébe meg kell ígérniük, hogy Egyiptomot békében hagyják."

A keresztesek fejlesztései nyomán Jeruzsálem egyre kívánatosabb prédává vált. Sőt, minél jobban áhították a birtoklását a keresztények, annál jobban ragaszkodtak hozzá a mohamedánok. Ez az a korszak, amelynek során al-Kudsz egyik elnevezése szalisz al-maszadzsid (az iszlám harmadik szent városa) lett.

Mameluk uralom és az Oszmán Birodalom

1250 és 1516 között Jeruzsálem ismét a már megszokott porfészek jellegét kelti, bár az időközben megszerzett presztízsét és díszes elnevezéseit megőrzi. A város falait nem építik újjá, ami megkönnyíti a rablók dolgát. A számos madrasza (vallásos iskola) továbbra is működik, és ez a tény a várost erősen iszlám jellegűvé teszi. A lakosság egy része azonban elvándorol, és akik maradnak, lassan teljesen elszegényednek. Az épületek omladoznak, a szegénység és az elhanyagoltság mindenre rányomja a bélyegét. A mamelukok uralmának a végén a hajdani büszke város már csak az árnyéka önmagának, és mindössze 4000 nyomorult lakja.

Az oszmán uralom (1516-1917) alatt valamelyest javult a helyzet. Szulejmán 1537 és 1541 között újjáépíttette a városfalakat, biztosította a vízellátást és más jelentős beruházásokba kezdett. Adószedői azonban – akiket jó oszmán szokás szerint Isztanbul csak egy évre küldött az alattvalók nyakára – szinte teljesen kifosztották a várost, amelynek lakói teljes apátiában tengették életüket. A madraszák lassanként eltűntek, az épületek romossá váltak, az utcákat ellepte a szemét. A város lakossága még 1806-ban sem érte el a 9000 főt. 1857-ben Mark Twain látogatást tett Jeruzsálemben és megdöbbent azon, hogy az "teljesen elveszítette hajdani nagyságát és egy koldusszegény falu benyomását kelti".

A mohamedánok megengedhették maguknak, hogy így bánjanak harmadik szent városukkal, mert úgy tekintették, mint ami az övék volt és örökké az övék is marad. Olyannyira nem tekintették fontosnak, hogy 1917-ben az oszmán csapatok kivonultak és harc nélkül átengedték az angoloknak. Igaz, a török vezérkari főnök, Dzsamal pasa eleinte azt tervezte, hogy osztrák szövetségeseivel egyszerűen a levegőbe röpítteti az egész várost. Az osztrákok a Sziklamecsetet megtöltötték puskaporral és készek voltak ágyúkkal lövetni arra az esetre, ha az angolok bevonulnak. A mecsetek csak azért nem pusztultak el, mert az osztrák tüzérség parancsnoka, Marek Schwartz nem teljesítette a parancsot és egyszerűen megadta magát az angoloknak.

Schwartz százados egyébként zsidó ember volt.

V. Brit uralom

A brit uralom (1917-1948) alatt az arabok érdeklődése megélénkült al-Kudsz iránt. Arab politikusok egymás után látogattak Jeruzsálembe, nem is számított komoly politikusnak az, aki nem járt legalább egyszer hivatalos minőségben a városban. Általában először imádkoztak egyet az Aksza-mecsetben, majd gyújtó hangú beszédeket tartottak. E tevékenységben különösen az iraki vezetők jártak élen. Irak királya, Fejszál például ugyanolyan külsőségek között vonult fel a Szentély hegyére, mint annak idején, 638-ban Omár kalifa. Majd lerakta egy iszlám egyetem alapjait és konzulátust nyitott a városban.

A város muftija, Hadzs Amin al-Huszaini anticionista tevékenysége központjául a Szentély hegyét jelölte ki. E jeles antiszemita teológus, Hitler későbbi barátja sokáig törte a fejét azon, hogy a Próféta vajon hová is kötötte ki lovát, ugyanis már évszázadok óta folyt az iszlám hittudósok között, hogy a szent hely a zsidó Szentély keleti, vagy a déli fala volt-e. De 1929-ben, amikor a Siratófalnál összecsapások zajlottak le a zsidók és a mohamedánok között, eljött a mufti megvilágosodása: Burak természetesen a nyugati falnál (azaz a Siratófalhoz) volt kikötve. Nem először fordult elő, hogy az iszlám hit "helyesnek" vélt irányát a politika szabta meg.

A mufti 1931-ben nemzetközi konferenciát hívott össze Jeruzsálemben a "palesztin kérdésről". Pénzt gyűjtött az arab országoktól, hogy a Szentély hegyének két hatalmas mecsete ismét régi fényében pompázhasson. Hogy az arab vezetők lelkiismeretét felébressze, gyújtó hangú leveleinek fejlécében a Sziklamecset sziluettje szerepelt, tetején a félhold helyett – egy Magen Daviddal.

Jordán uralom

A jordániai uralom alatt (1948-1967) megismétlődött az, ami már számtalanszor az arabok történelmében: amint az imádott al-Kudsz az uralmuk alá kerül, elveszítik az érdeklődésüket iránta. Bár 1948 novemberében a helyi kopt püspök még Jeruzsálem Királyává koronázta Abdallah királyt, de azután a kezdeti lelkesedés teljesen lelohadt. Sőt, miután 1951-ben Jeruzsálemben Abdallah merénylet áldozata lett, utódja, Husszein király érzékelhetően elfordult a várostól. Számos intézményt Ammanba költöztetett, másokat bezáratott. Az arab Jeruzsálem elszigetelt városkává vált, nála még Nablusz is több fejlesztési pénzt kapott. Sokan máshová költöztek: míg az arab Jeruzsálem lakossága a jordániai uralom alatt mindössze 50 százalékkal nőtt, Ammané eközben megötszöröződött. Ha egy jeruzsálemi lakos bankkölcsönt akart felvenni, el kellett utaznia Ammanba. A helyzet odáig fajult, hogy a Városi Tanács kétszer is formális panaszt tett a jordániai hatóságoknál a városuk diszkriminációja miatt. Még a szent mecsetek sem kaptak elegendő pénzt. A jordániai rádió a pénteki imát nem az al-Akszából, hanem az új ammáni mecsetből sugározta. Abdullah király, mint az iszlám harmadik szent városának védelmezője, sütkérezett a dicsőség fényében, miközben szándékosan hagyta, hogy az imádott al-Kudsz harmadrendű településsé jelentéktelenedjen. Míg Fejszál szaúdi király 1967 után gyakran hangoztatta, hogy fel kell szabadítani Jeruzsálemet, ugyanis ott szeretne imádkozni, 1967 előtt, amikor ezt még bátran megtehette volna, meggondolatlanul kihagyta a kínálkozó alkalmat. Az 1964-ben kelt Palesztin Alapokmány egy szóval sem említi a szent al-Kudsz nevét, és még csak nem is utal rá.

VI. Izraeli uralom

1967 júniusában az izraeli rádió rögtön az al-Akszából kezdte az arab nyelvű adását. Mivel Jeruzsálem kikerült a mohamedánok fennhatósága alól, a város – ugyanúgy, mint az elmúlt 1300 évben többször is – ismét az iszlám világ érdeklődésének középpontjába került. A Sziklamecset sziluettje valóságos iszlám jelképpé vált, megjelent bélyegeken Marokkótól Indonéziáig, pénzérméken és bankjegyeken Algériától Iránig, s fényképe nemcsak Jasszer Arafat irodáját díszíti, hanem Bagdadban a sarki fűszeres üzletét is. Nem telt bele egy év, és al-Kudsz az arab-izraeli konfliktus sarokkövévé vált. A PFSZ megváltoztatta az alapokmányát és 1968-ban alkotmányt fogalmazott meg, amely leszögezi: "a Palesztin Felszabadítási Szervezet székhelye al-Kudsz".

Az arabok ugyanúgy, mint a keresztes hadjáratok idején, ismét elkezdték hangsúlyozni, hogy Jeruzsálem mennyire szent az iszlám számára. 1967 után olyan, korábban elfogadhatatlan állítások is napi jelszóvá váltak, mint hogy "ugyanúgy nem hagyhatjuk veszni a szent al-Kudsz városát, mint Mekkát, vagy Medinát", vagy "al-Kudsz, az iszlám legszentebb helye". Míg a jordániai kormány korábban megvonta a finanszírozást a város arab részétől, 1967 után nemcsak a jordániai, hanem a szaúdi, öbölmenti és más pénzek is bőségesen kezdtek áramlani a jeruzsálemi nagymecsetek fenntartóinak kasszájába. Az Arab Liga és az ENSz határozataiban egyre gyakrabban szerepelt a város neve.

1969-ben tűz ütött ki az al-Akszában. Fejszál szaúdi király ennek ürügyén összehívta a 25 iszlám ország államfőjéből álló Iszlám Konferenciát, "a mohamedánok nemzetek feletti szervezetét". Libanonban a Hezbollah terrorszervezet mindenre ráfesti a jelképét (amely a változatosság kedvéért nem más, mint a Sziklamecset sziluettje), a falakra, az autókra, az üzletek redőnyeire, még az általa árult fejkendőkre is. A jelkép alatt ott áll az arab szöveg: "Jövünk!". Iránban a forradalmi kormány az iráni nemzeti aspirációk legfontosabb céljának al-Kudsz felszabadítását jelölte ki. Az Iráni Nemzeti Bank által kiadott 1000 riálos bankjegy egyik oldalát a Sziklamecset sziluettje díszíti, igaz, hogy tévedésből a kép alá azt írták: al-Aksza. Amikor az iráni hadsereg megindult az iraki támadás visszaverésére, minden iráni katona "térképet" kapott, amelyen egy vastag nyíl mutatta a követendő útvonalat Teheránból Bagdadig, majd tovább nyugatnak – Jeruzsálem felé. Khomeini ajatollah kihirdette, hogy a Ramadán utolsó péntekje az "Al-Kudsz Nap", és azóta ezen a napon számos helyen tartanak tömeggyűléseket gyújtó hangú Izrael-ellenes beszédekkel fűszerezve nemcsak Iránban, hanem Törökországban, Tunéziában és Marokkóban is. A Jeruzsálem Napot a nyugat-európai és amerikai iszlám közösségek is hasonlóképpen "ünneplik".

A zarándoklatok al-Kudsz felé megsokszorozódtak. Ma ebből a célból négyszer annyi mohamedán keresi fel a várost, mint néhány évvel korábban. Divatos verseket írni al-Kudszról, főleg nyugati nyelveken.

Egy arab diplomata szerint "az arab országokat számtalan kérdés osztja meg, de egy dologban nincs nézeteltérés közöttünk: Jeruzsálemet fel kell szabadítani. Ma a 21 arab ország valódi összetartó ereje Jeruzsálem".

A Hezbollah vezetője szerint "Palesztináért harcolunk, egész Palesztináért és al-Kudsz mindig is az a város marad, amely felé a dzsihád szent harcosai fordulnak, miközben imáikat mondják." Tehát nem kevesen vannak az olyan mohamedánok, akik számára ma már Jeruzsálem jelentősége még Mekkáénál is nagyobb.

Kétes igénybejelentések

Az utca embere számára – legalábbis az iszlám országokban – egyszerű a képlet: Jeruzsálem már a Teremtés óta arab város. Mivel a Korán szerint Musza, Ibrahim, Daud, Szulejmán és Issza (azaz Mózes, Ábrahám, Dávid, Salamon és Jézus) is próféták, a zsidók és a keresztények legfeljebb a "futottak még" kategóriában indulhatnak Jeruzsálemért.

A Korán egyes fordításai úgy adják vissza a 17:1 verset, hogy az olvasó szájába rágják, mit kell érteni a homályos utalások alatt:
    "... a Szent Mecsetből [Mekkából] a legtávolabbi mecsetbe [Jeruzsálembe]."
Van olyan angol nyelvű Korán, amely ennél sokkal szókimondóbb (azaz egyszerűen félrefordít):
    "... from the Holy Mosque in Mecca to the Al-Aqsa Mosque in Palestine (a mekkai Szent Mecsetből a palesztinai al-Aksza mecsetbe)."
Ezek után nem csoda, ha az eredeti Koránt olvasni nem tudó mohamedánok sok-sok milliós tömege szerte a világon meg van győződve arról, hogy a Koránban szerepel nemcsak Jeruzsálem neve, hanem az al-Aksza mecseté is.
A Koránból világosan kiderül, hogy a Próféta soha nem hagyta el Arábiát. Nem utazott el sehová, Jeruzsálembe különösen nem, sem gyalog, sem szekéren, sem lóháton.

Összefoglalás

Az elmúlt 1300 év történelmét vizsgálva azt látjuk, hogy a mohamedánok ragaszkodása Jeruzsálemhez nem a vallásos érzékenységükből, hanem a politikából fakad. Azt is láttuk, hogy amint a mohamedánok megszerzik az áhított várost, lelkesedésük lelohad. Az igazság azonban az, hogy (1) Jeruzsálem soha nem volt több a mohamedánok számára, mint egy másodlagos fontosságú város, és a város "szent" volta soha nem gyökerezett mélyen az iszlámban, főképpen azért, mert neve nem szerepel a Koránban; (2) Jeruzsálem nem azért fontos az iszlám számára, hogy biztosítsa felette az iszlám uralmát: pont fordítva, azért fontos, hogy ott más ne uralkodhasson; (3) míg az iszlám csak átmeneti és világi meggondolásokból ragaszkodik a város birtoklásához, elvitathatatlan, hogy Jeruzsálem a vallásos (és nem vallásos) zsidók számára központi jelentőséggel bír. Ahogy a katolikusok örök városa Róma, a zsidók örök városa Jeruzsálem.

És ahogy a zsidók örök városa Jeruzsálem, az iszlám örök városa Mekka, ahová a nem-mohamedán a lábát sem teheti be. A Korán 2:145 verse világossá teszi a különbséget: a mohamedánoknak is egyetlen kiblájuk van, a "Könyv Népének" is, csak nekik egy másik. A kulturáltan gondolkodó iszlám hittudósok is elismerik, hogy Jeruzsálem ugyanazt a szerepet tölti be a zsidók számára, mint Mekka a mohamedánok számára.

A hasonlóságok egyébként meglepőek: a zsidók naponta háromszor imádkoznak Jeruzsálem felé fordulva, a mohamedánok ötször Mekka felé fordulva. A zsidók számára Jeruzsálem a világ közepe, a mohamedánok számára Mekka. Ábrahám majdnem feláldozta a fiát Jeruzsálemben, az iszlám szerint ugyanez megtörtént Ibrahim prófétával – csak Mekkában. A mekkai Kába-kő ugyanolyan zarándokhely-szerepet tölt be a mohamedánoknál, mint a Siratófal a zsidóknál. A Szentélyt az év 10. napján, azaz Jom Kippurkor avatták fel. A Kába-követ minden év 10. napján új fedéllel borítják le, azaz újraavatják.

Mindezekből az következik, hogy amint Mekka szent a mohamedánok számára (olyannyira az, hogy a város tiltva van minden nem-mohamedán számára), a mohamedánoknak el kellene ismerniük, hogy Jeruzsálem szent a zsidók számára. A Korán sem vélekedik másként. Az 5:22-23 versekben azt olvashatjuk, hogy Musza próféta (azaz Mózes) megparancsolja a zsidóknak, hogy
    "Lépjetek be az al-ard al-mukaddisza (a szent ország) földjére, amelyet Allah a számotokra jelölt ki."
A Korán 17:104 verse szerint Allah mondja, hogy
    "Azt mondtam Iszrail (Izrael) gyermekeinek: Lakjatok biztonságban a szent országban."
A Korán fent már említett 2:145 versében maga Allah mondja, hogy Jeruzsálem kibla, tehát ugyanolyan fontos a zsidók számára, mint Mekka a mohamedánok számára.

Az igaz iszlám tehát azt sugallja: amiként a mohamedánok birtokolhatják az osztatlan Mekkát, úgy kell a zsidóknak is egy osztatlan Jeruzsálemet birtokolniuk.


Daniel Pipes cikke nyomán írta: Rajki András