Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tóthi Mihály: Az álom

2008.12.21

Az álom, amellyel Isten elindította ezt a szolgálatot

 

Álmomban keresztény testvérekkel fürödtünk egy tóban. Mindenki boldog volt és önfeledten élvezte a szép idő adta kikapcsolódási lehetőséget. Mindenki pancsolt és játszott, lubickolt a vízben.

Mielőtt magam is a vízbe mentem volna a többiek után, a teljesen tisztának látszó víz fenekén észrevettem három elsüllyedt és eliszaposodott csónak körvonalát. Nagyon régieknek tűntek. Hirtelen az az ötletem támadt, hogy kiásom őket az iszapból. Ahogyan elkezdtem az elsüllyedt csónakokat kiásni, a víz felkavarodott és zavaros lett. Emiatt a testvéreim közül sokan nagyon mérgesek lettek rám, mondván: miért rontom el a kikapcsolódásukat, és miért tettem zavarossá a vizet.

Rövid időre megálltam. Nem tettem semmit, nehogy jobban magamra haragítsam őket. De aztán egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy bármi áron , de kiássam a három csónakot.

Kis idő elteltével sikerre is vittem elhatározásomat, és kivonszoltam a csónakokat a parti homokra. Lemostam, letisztítottam őket a rájuk ülepedett, sok-sok éves lerakódástól. Mikor készen voltam, gyönyörűségesnek tűntek a szememben.

Barátaim ekkorra már elmentek, és nagyon bosszankodott miattam mindenki, amiért véget ért a játék és kikapcsolódás, mert élvezhetetlenné vált a víz.

Teljesen egyedül maradtam. Leültem és simogattam a csónakokat, mintha élőlények, személyek lettek volna. Különös csodálattal töltött el, ahogyan néztem megviseltségüket és ódonságukat. Ugyanakkor mégis teljesen épek voltak, szinte konzerválódtak... Mégis, mintha csak arra vártak volna, hogy valaki előhozza őket.

Ekkor hirtelen a messzi távolban mozgást észleltem - elmosódott, homályos dolgok kezdtek megelevenedni és mozogni. Rájuk szegeztem tekintetemet: és ekkor egy szemvillanás alatt kiélesedett a kép; felerősödött a látóképességem! Olyan volt, mintha egy nagyítólencsén keresztül néznék...

A hátam mögül valaki vagy valami megragadott a hajamnál fogva és szélsebesen odavitt hozzájuk a levegőben.

Egy katonai táborra emlékeztető hely volt az, ahol megfáradt és elcsigázott embereket láttam. Borzasztó koszosak és borostásak voltak, ruházatuk siralmas. Nem volt cipőfűzőjük, sem nadrágszíjuk, ezért majdnem mindig elestek a saját ruhájukban.

Messziről ágyulövések robaját hallottam, de érdekes módon az ágyugolyók helyett hosszú, lándzsaszerű lövedékek repkedtek a fejem felett a teljesen felkészületlen katonák felé. Mikor láttam, hogy a lándzsák hegyei izzanak a tűztől, egyből eszembe jutott Pál apostol írásában a szellemi fegyverzet, és hogy a Sátánnak tüzes nyilai vannak, amellyel az emberek szívét és elméjét próbálja eltalálni.

Katonáink - amint észrevették a feléjük repkedő tüzes nyilakat és lándzsákat -, kétségbeesésükben egymásnak estek, veszekedtek egymással, hogy leplezni tudják saját tehetetlenségüket. Siralmas látvány volt mindaz, amit ott láthattam.

Kis idő múlva ismét mozgást észleltem a messzeségben. Ahogy figyelni próbáltam, hogy mi lehet az, a titokzatos valaki megint megragadott a hajamnál fogva és szélsebesen egy másik helyre repített - mindezt a másodperc töredéke alatt.

Ismét katonákat láttam, de az előzőekhez képest szembetűnő volt a különbség: szeretet, szolgálatkészség, fegyelem és rend uralkodott közöttük.

Ruházatuk különös volt. Ha valahol álltak, teljesen eltűntek a környezetükben, s láthatatlanokká tudtak válni, ha akarták. Mindig tiszták voltak, és mintha csak skatulyából rántották volna elő őket, olyan rendezettek voltak a legapróbb részletekig. Hosszan, gyalogosan járőröztek a különösen nehéz, szinte elviselhetetlen körülmények között. De soha meg sem kottyant nekik a végtelennek tűnő gyaloglás az izzóan forró kövek és az arasznyi hosszúságú tüskékkel benőtt, úttalan utakon. Az egyik katona odajött hozzám. Nem szólt semmit, de gondolatát olvasva megértette velem, hogy követnem kell őket, és mindent, amit látni fogok, pontosan meg kell jegyeznem, hogy majd egy bizonyos időben és helyen beszámoljak mindenről.

Mikor már teljesen kitikkadtam az évszázadosnak tűnő gyaloglás és hőség után, rájuk néztem és azt mondtam magamban:

- Hmmm! Milyen jó csizmájuk van a katonáknak. Úgy látszik, sohasem éreznek semmit a környezet okozta nehézségekből.

Ekkor, abban a pillanatban, ahogy a lábamra néztem, nekem is a lábamon termett egy ugyanolyan bakancs, mint az övéké volt.

- Kicsit nagy, de nem baj! - mondtam magamban.

Ekkor, mintha a bakancs felvette volna a lábméretemet- ránőtt a lábamra. A hőséget ettől fogva nem is éreztem többé, hanem olyan érzés fogott el, mintha légkondicionáló lett volna a bakancsba építve.

Ekkor azt gondoltam:

- Talán a ruházatuk is ilyen lehet ?

És ismét ugyanaz történt velem...

A távolból ezen a táborhelyen is hallatszottak a harci robajok, de senki sem törődött vele. Nem féltek. Sőt, olyan bátrak voltak, hogy amilyen intenzitással volt hallható a robaj, ugyanolyan mértékben fokozódott az egymás iránti szolgálatkészség és segítségnyújtás.

Fantasztikus volt az egész...

Azon gondolkodtam, hogy vajon hol vannak a fegyvereik. Ekkor egyikük odajött hozzám, elővett egy ököl nagyságú gyémántot, kezembe tette, és arra indított, hogy tegyem a szememhez, mert így javulni fog a látásom.

Gyönyörű volt a gyémánt, s nekem emberi gondolataim támadtak:

- Hűűű ! Milyen nagy gyémánt ! Milyen sokat érhet!

Ekkor megint odalépett hozzám egyikük, és kicsit erélyesebben tudatta velem : a szemem elé kell tennem a gyémántot, hogy azt láthassam, amit ők láttak, és úgy, ahogyan ők látták.

Minden egyes alkalommal, ahogyan belenéztem a gyémántba, megváltozott a látásom, és vele együtt az érzéklésem is. Mindent másként láttam: mögé láttam az eseményeknek és azok mozgatóerői mögé is. Majdhogynem elfelejtettem emberi képességeimet, és valahogy többnek, teljesebbnek éreztem magam.

 

A katonák közt értelmet meghaladó harmónia volt. Mindenki tenni akart valamit a másik emberért. Hierarchikus rendet láttam, s a vezetők kissé kimagaslottak a többiek közül - beosztásuk fontosságától függően. Engedetlenségnek, zúgolódásnak még csak nyoma sem volt. Sohasem látott szeretet uralkodott köztük.

Hosszabb idő elteltével egyszer csak odajött hozzám az egyik katona és mélyen a szemembe nézett. Tudatta velem, hogy a munkám nemsokára befejeződik, és vissza kell térnem oda, ahonnét jöttem.

Kissé elszomorodtam, mivel olyan biztonságérzet alakult ki bennem, amilyet soha addig nem tapasztaltam. A szeretetnek olyan mértékét éreztem fizikailag, hogy csak a puszta gondolata mindezek elvesztésének könnyeket fakasztott a szememben.

 

Amint elérkezett az időm, hogy visszatérjek álmom kiinduló helyszínére, odajött hozzám az előző katona és átölelt.

Olyan szeretetet éreztem az öleléséből, hogy majdnem elájultam. Hátra akart tőlem lépni, hogy elengedjen, de én nem akartam elengedni őt - csak sírtam keservesen.

Olyan megrázó volt számomra az elválás gondolata, hogy álmomból zokogva ébredtem fel...

Másnap a munkahelyemen eszembe jutott, hogyan is kezdődött az álmom. Biztosra vettem, hogy az Úrtól való álom volt. Ekkor így szóltam az Úrhoz:

- Uram, mi volt az a három csónak az álmomban ? És mi volt a két katonai csoport ?

Erre szinte azonnal eszembejutott a Máté evangéliuma 23. részének 23. verse és a Lukács evangéliuma 11. részének 42. verse.

 

 

...és elhagyjátok, amik nehezebbek a törvényben : az ÍTÉLETET,

az IRGALMASSÁGOT és a HŰSÉGET: ... *

 

 

 

Ezek után pedig a Szent Szellem a szívem gondolatain keresztül ezt mondta:

- Mivel Isten előtt kedves a tenniakarásod, láthattad ezt az álmot.

- Az első csoport, akiket láttál, az az Egyház, és a benne lévő, testben járó emberek csoportja - ezek sohasem szerették az Urat, de legtöbb esetben ők vezetik a gyülekezeteket. Emiatt van a sok civakodás a gyülekezetekben. De az Isten ítélete elérkezik rövidesen ezekre a csoportokra, és félreteszi Isten őket ugyanúgy, mint a kevélykedő Izraelt.

- A másik csoport, akiket láthattál, azok angyalok voltak, akik felkészítik az Egyházat a Krisztusnak. Azért láthattad, amit tettek, mert azt akarja az Úr, hogy te magad is állj vissza az Isten szolgálatába, mert az utolsó időket élik az emberek a Földön, és a Krisztus testében újra kell éleszteni a szeretetet, hogy ne vesszenek el sokan a választottak közül... Mindent láttál, ami ahhoz szükséges, hogy megtanuld : hogyan kell Isten szeretetével, irgalmasságával és hűségével lehajolni a hitben erőtlenekhez.

 

Menj hát, és használd, amit itt láttál !

 

 

 

~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

* "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni..."

"De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhanyagolni! "