Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20 évesen kétszeres elváltan

2012.11.10

27 évesen ismertem meg Jézust személyes Megváltómként. Katolikus vallásba kereszteltek meg, és gyerekkorom óta vallásos voltam. Rendszeresen jártam a templomba, de az életem nem volt más, mint a korosztályomé, akik nem jártak templomba. Szüleim elváltak 15 éves koromban, és nagyon hiányzott az édesapám. Ekkor kezdődött az "udvarlás" időszaka az életemben. Kiegyensúlyozott életre vágytam, amit a szüleim életében, sőt a nagyszüleim életében sem láttam. Elkezdődött az álmodozás kora és nagyon szépnek színeztem a gondolataimban a házasságot, amilyen majd az enyém lesz. Ettől vártam a boldogságot. 17 éves múltam, amikor feleségül mentem az első férjemhez. Nagyon rövid időn belül rájöttem, hogy amit álmodtam, az nem vált be, s még nyomorultabbnak éreztem magam, mint amikor még egyedül voltam. Mivel megfogadtam, hogy én nem fogok annyit tűrni, mint anyukám tűrt, igyekeztem megszabadulni a férjemtől. 10 nap híján 1 évig éltünk együtt, amikor elköltözött, és elváltunk. Így sem volt jó.



Kerestem a boldogságot, reménykedtem, hogy talán egy másik kapcsolatban? 1 év múlva újra férjhez mentem, és ebben a házasságban is nagyon szenvedtem, mert ez sem az volt, amire vágytam. Ez a házasság 7 hónapig tartott. 20 éves koromra kétszeres elvált voltam. Nagyon nyomta a lelkemet az elrontott életem. Ez idő alatt is jártam a templomba, és gyóntam, áldoztam. Így sem éreztem jól magam, mert vágytam társ után, boldogság után. Ekkor kezdődtek a "kalandok" az életemben. Persze mindegyik vége csalódás volt. Megtérésem előtt az utolsó kalandom az öngyilkosság szélére juttatott. Egy olyan férfivel ismerkedtem meg, aki nagyon tetszett, úgy gondoltam, ő a nagy szerelem az életemben.
Két évig bolondított, titokban szexuális kapcsolatunk is volt, és nekem borzasztó lelkiismeretfurdalásom volt emiatt. Mindenki előtt tagadtam és próbáltam a tisztességest játszani.



Egyre jobban láttam, hogy kettős életet élek, és ebbe bele lehet bolondulni. Elmentem a templomban, meggyóntam - és utána folytattam ott, ahol abbahagytam. Kínlódásomban elővettem a Bibliát, és kezdtem keresni, mit mond Isten Igéje? Egyre bűnösebbnek éreztem magam és abba akartam hagyni ezt az életet, de nem ment. Ha volt kapcsolatom, a lelkifurdalás gyötört, ha nem, akkor a vágy. Pokol lett az életem. Azt gondoltam, egy újabb házasság megoldaná a bajomat. Férjhez akartam menni ehhez a férfihez, aki az utolsó kalandom volt, de akkor derült ki, hogy neki csak kaland szintig kellek és semmi több. Akkor elmentem újra a papnak meggyónni, s elmondtam, hogy nem tudok így élni, férjhez akarok menni.


A pap - 80 év fölötti idős ember volt - teljesen felháborodott ezen a kijelentésemen, kijelentette, hogy ha férjhez megyek, nem járulhatok a szentségekhez. Ugyanakkor azt javasolta, hogy tartsak barátot, majd meggyónom, és ő feloldoz [!] és így járulhatok szentségekhez.
Ezek után nem tudom, hogy kerültem ki a gyóntatószékből, mert teljesen magamba omlottam. Azt javasolta, amiből menekülni akartam.


Így kerültem olyan lelkiállapotba, hogy az öngyilkosság merült fel megoldásként, mert eljutottam odáig, hogy ha becsületesen nem tudok élni, akkor nincs értelme az életemnek. Azért jelentett a pap szava nagy csalódást, mert számomra a katolikus pap szava, Isten szavát jelentette. Ha az Istennek nincs más megoldása, csak az, amiből menekülök, akkor ez az Isten nem kell...
Ezután történt, hogy egy este sírva mondtam el Istennek, ha egyáltalán létezik, akkor vegye el tőlem ezt a borzasztó gyötrelmet, a lelkiismeretfurdalást, a vágyat, mert így nem tudok élni.
Bűnnek vallottam meg az egész addigi életemet és bocsánatot kértem Istentől érte. Ezután teljesen felszabadultam a gyötrelmek alól, és nem kellett tovább csinálnom ezt az életet. Volt két szórakozóhely a városban, ahol törzsvendég voltam azelőtt minden szombaton és vasárnap. Ettől kezdve ide sem kívántam menni.

Azért imádkoztam Istenhez, küldjön hívőket az életembe. Kb. 5 hónap múlva találtam hívő testvért, aki a lelki anyám lett. Vele együtt is imádkoztam, megvallottam a bűneimet előtte Istennek. Ez volt az életem első igazi gyónása, amikor megtapasztaltam, hogy Isten megbocsátott, és ekkor döbbentem rá, hogy a bűnvallásom óta valóban megváltozott az életem.
Az eddig részletezett nyomorúságomon kívül volt más bűn is, ami terhelt, a családomban voltak spiritiszták, akik szeánszokra jártak, és rajtuk keresztül ezzel is kapcsolatba kerültem. Amit a szeánszon a médium elmondott, azt valaki leírta és könyvben kiadták. Ez abban az időben tiltott dolog volt, de titokban terjedt és így jutottak ebből könyvek hozzánk. Anyukámmal együtt olvastuk. Nagyon szépnek tűnő imádságok is voltak benne, ezért nem tűnt fel, hogy ez nem az Isten útja. Mi azt kerestük, de a Sátán, a nagy ellenség becsapott és megkötözött, olyannyira, hogy anyukám az elmeosztályra került öngyilkossági kísérlettel, és a diagnózis "következtetéses téveszme" volt. Senki sem bíztatott, hogy ebből ki fog gyógyulni.

Ekkor már a Bibliából sok történetet ismertem, csak azt nem, hogy Jézus ma is ugyanaz, mint amikor itt járt a Földön, van hatalma meggyógyítani embereket ma is. Azért imádkoztam Jézushoz, hogy: "Ha van hatalmad megkötözötteket meggyógyítani, kérlek, hogy gyógyítsd meg anyukámat!". Akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy én is megkötözött vagyok. (Ez a megtérésem előtt volt 3 évvel.)


Isten meghallgatta az imámat, és nagyon lassan, de egyre jobb lett anyukám állapota. Nem tudott emberek közelébe menni, félt mindenkitől, és ebből Isten teljesen kigyógyította úgy, hogy 50 évesen hitre jutott, és neki is Jézus Krisztus személyes Megváltója lett. 58 évesen /szívinfarktus/ haza vitte az Úr. A megtérésemkor - miután bűnnek megláttam, hogy az Ördögnek nyitottam kaput a spiritiszta könyvek olvasásával - bocsánatot kértem erre a bűnömre is, és kértem Jézust, hogy csukja be ezt a kaput, és megtagadtam minden ilyen kapcsolatot és teljes szabadítást kaptam az Úrtól. Valóság lett az életemben ez az Ige: "Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." (János 8:36) Minőségileg teljesen új életem lett. Nem hajtott a vágy, és megszabadultam a félelmektől! Kaptam az Úrtól testvéreket, és nem éreztem magam egyedül. Arról meg egészen lemondtam, hogy férjhez menjek, hiszem annyit vétkeztem a házasság ellen, hogy nekem Isten már biztosan nem ad társat - gondoltam.
Olyan jó volt megtapasztalnom, hogy Isten nem ember módra gondolkodik. Az Ige azt mondja, hogy a megvallott és elhagyott bűnöket Isten a tenger fenekére veti, és többé nem emlékezik meg róla. "...eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" (Mikeás 7:19) Isten nem gyönyörködik az övéi szenvedésében. 24 évi egyedüllét után Isten megajándékozott hívő házastárssal.

 


A boldogságot Jézus Krisztusban találtam meg!

Nem a házasság tett boldoggá (bár harmonikus a kapcsolatunk).

Jézus Krisztus váltságáért az Atya megbocsátotta a paráznaságomat, a házasságtöréseimet is. Ezért KEGYELEMBŐL kaphattam egy kiegyensúlyozott, boldog életet, aminek Jézus Krisztus az Ura. Ez azért is csodálatos, mert mindketten mélyre csúsztunk az élet lejtőjén - én a paráznaság vonalán, a párom pedig az alkohol vonalán -, mindkettőnk élete teljesen tönkrement, de Isten újjá teremtette! Ezt a csodáját éljük meg naponta."

 

 

vargamakai.com/református hírportál

 

A mappában található képek előnézete FELTÁMADÁS